Kulturális rendezvényeink

GALÉRIA

Kultúra, értékteremtés, hagyományőrzés

Fontosnak tartjuk az értékteremtést kulturális vonatkozásban is. Ez jelenti egyrészt kulturális örökségünk, anyanyelvünk, hagyományaink megőrzését, ápolását, másrészt az emberekben szunnyadó tehetség felismerését, kibontakozásának segítését és gondozását is. Ezért szeretnénk lehetőségeket teremteni közösségünk tagjai és az érdeklődők számára, hogy felszínre hozhassák a bennük szunnyadó értékeket, tálentumokat. Foglalkozásainkon és kulturális rendezvényeinken teret adunk társainknak, valamint a velünk szimpatizáló embereknek, csoportoknak, szervezeteknek, hogy tehetségüket kibontakoztatva megmutathassák sokszínűségüket. Ezen alkalmak nemcsak a szórakozást szolgálják, de egyben megteremtik a fejlődés lehetőségét is az egyén, a közösség, a hazai és a nemzetközi közönség számára egyaránt.

szeretet-fénye-alapítvány-kulturális-rendezvényeink

Szeretettel várunk kulturális rendezvényeinken!

Szívesen fellépünk az Önök által rendezett eseményen, keressen bennünket bátran!

Kontakt: Tóth Éva

Elérhetőség: szfkultura@gmail.com

Nemzetközi Kulturális Találkozó

Minden évben megrendezzük a Nemzetközi Kulturális Találkozót (röviden NKT-t), ahova szeretettel várjuk magyarországi és külföldi tagjainkat, ismerőseiket, valamint mindazon szervezetek képviselőit, akikkel jó kapcsolatot ápolunk.

A kulturális élményen túl az egymást szerető, vagy egymásra ismeretlenként is nyitott emberek között megélhetjük a közösség összetartó és egységformáló erejét. Évről évre ezért az „együtt” élményért jövünk össze egyre nagyobb számban, miközben a színpadon saját és meghívott tehetségeink változatos műsorszámokkal gondoskodnak a szórakozásunkról.

További információ: Peszlen Beáta: +36 20 319 5658, peszibea@gmail.com

kulturális-rendezvények-szeretet-fénye-alapítvány

A Fény ünnepe,

karácsonyi ünnepség

egészségmegőrzés-szeretet-fénye-alapítvány

A Fény ünnepe, a karácsony, családi esemény, ezért nagyobb családunk számára is lehetőséget teremt a meghitt közös ünneplésre. Ilyenkor a gyerekek még inkább középpontba kerülnek: nemcsak nézőkké, de gyakran fellépőkké is válnak. Bensőséges pillanatok, izgalom és nevetés váltják egymást. Természetesen nem maradhat el a karácsonyfa és a várva várt ajándékozás élménye sem.

További információ: Nógrádi Ágnes: +36 20 319 5626
ronagi@gmail.com

 

Szilveszter,

bulizzunk együtt!

putnoki-tibor-szeretet-fénye-alapítvány

A szilveszter a felszabadult vidámság és a felhőtlen szórakozás ideje. Közösségünk tagjainak és családtagjaik, barátaik kikapcsolódásáról, humorért felelős csoportunk gondoskodik, mely nevében is hordozza esszenciális eredetiségét: SZAFT, avagy Szellemes Alkotók Fesztelen Társulata. A szaft, amiben az étel íze összpontosul, és keveredik benne a humor, az alkotás, és az együttlét, amelyben feloldódunk.

Az évek során egyre jobban fejlődő társulat minden alkalommal új zenés, táncos jelenetekkel színesített vidám történetet ír és ad elő nagy sikerrel. A társaság állandó magjához bárki csatlakozhat, aki kedvet érez, és nem fél átlépni személyisége határain.

A szórakoztató előadás után tombola, táncház, majd felejthetetlen, hajnalig tartó táncmulatság várja a résztvevőket.

További információ: Nógrádi Ágnes: +36 20 319 5626
ronagi@gmail.com

 

Egyéb művészeti foglalkozásaink

Rendezvényeinken kívül különböző művészeti csoportok várják szeretettel foglalkozásaikon az érdeklődőket:

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>