szellemes alkotók fesztelen társulata

azaz a “szaft”

A SZAFT az Alapítvány szilveszteri rendezvényének show műsorát megálmodó és megvalósító csapata. Kb. 2004-ben volt először, amikor páran kitaláltuk, hogy műsort adunk, és táncokkal, vidám jelenetekkel szórakoztatjuk a nagyérdeműt. Aztán évek alatt zenés színházzá alakultunk, minden évben más történetet írunk, zenés táncos jelenetekkel színesítve. Megjelenítettünk már időutazókat, különböző mesehősöket, a Star Wars legendát, az őrangyalokat, akik az emberek életét segítik. Volt, hogy azt dolgoztuk fel, mi várhat ránk a halálunk után. Ez ugyan komoly téma, de itt is arra törekedtünk, hogy az emberi botlásainkat megjelenítve szeretettel és mosollyal tekintsünk önmagunkra. A nevetésnek nagyon nagy feloldó, gyógyító ereje van, önmagunkon nevetni pedig szabadság és bölcsesség. Fantasztikus érzés, amikor a megálmodott történet a társulat tagjai által megelevenedik. Az igazi csoda az, hogy egy-két megbeszélés, levélben kiküldött szövegkönyv alapján, december 31-én rakjuk össze a darabot, és amikor összeáll, magunk is csodálkozunk, hogyan lehetséges ez. Aki egyszer kipróbálta a szereplést, az együtt bolondozást, rájön mennyire jó kibújni önmagunkból, hogy új arcokat ölthessünk fel. Van egy mag, akik évről évre részt vesznek, de bárki csatlakozhat, aki kedvet érez, és nem fél átlépni személyisége határain.

egészségmegőrzés-szeretet-fénye-alapítvány

A Szellemes Alkotók Fesztelen Társulata egy mozaikszó. A szaft, amiben összpontosul az élet íze , a humor, és a közös alkotás. A felhőtlen nevetés pillanatában elfelejtődnek a hétköznapi nehézségek. Nem gondolkodunk azon mi volt, mi lesz, csak nevetünk a jelenben, és könnyebbek leszünk.

Kedvet érzel a szerepléshez? Gyere, szeretettel várunk!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Efsztratiadu Vasziliki, ev1szuli@gmail.com

 

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>