Kör-élet Magyarországon

Dunafalva

Bemutatkozás

2002-ben alakultunk meg, a Polgármesteri hivatalban.

Heti rendszerességgel,  szerdánként 16.00-tól masszírozunk, majd utána beszélgetünk, hogy kivel mi történt az elmúlt héten.  Minden  hónap első hétfőjén, meglátogatjuk a bajai kört, ahol a többiekkel megbeszéljük a fontosabb eseményeket, együtt veszünk részt a közös rendezvényeken. 

Foglalkozásainkat jellemzi az egymásra figyelés, a jó hangulat és az egymás segítése. Mivel az ember társas lény, szüksége van egy közösségre ahova tartozhat. Ahol érzi, hogy szeretik és elfogadják olyannak amilyen. A mi közösségünk egy ilyen közösség.

Vidéki és külföldi elérhetőségeink

Kezelések helye és időpontjai 

Kör-élet Dunafalván Szeretet Fénye

Miért jó ide tartozni?

Tudatosan tudom az életemet jobbá tenni. Az élet erről szól, így működik, egymást meghallgatjuk. A mindennapi életbe ez sokat segít, be tudom építeni a mindennapjaimba. A közösségbe jól érzem magam az pozitív energiák hatása miatt. /Misi/

A mai rohanó világban nagyon jó a társaimmal együtt lenni. Nekem pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést jelent. /Kati/

Társaimmal sokat beszélgetünk. Sok mindent be tudok építeni a mindennapjaimba. Jó együtt lenni. /Erzsi/

SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!

Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>