Tibor, ugye hallasz? Ugye itt Vagy és érzékeled a levelem? Előttem van fehér szakállad, magyaros mellényed, az egész motoros-magyarosfajta szerkód, meg a fényes-csatos bőr öved, és előttem van mindig mosolygó, mély szemed. Fontos voltál. Fontos fény voltál. Igazi szív Voltál. Sokat adtál az embereknek. Tudom, Te talán azt gondoltad, még ez sem elég, meg hogy talán nem Vagy elég jó még így sem, és állandóan szinte törleszteni akartál valamit azzal, hogy próbálsz minél jobb és jobb lenni és egyre többet adni, de hidd el sikerült. Megpihentesz. Elvégezted. Majd úgyis találkozunk, gondolom. Aztán majd megmutatod, mik vannak ott és beszélünk mindenről. Köszönöm a medált. Az angyalt. Egy alkalommal felhívtál az előadásod vége felé a színpadra – amikor én már hátul slisszoltam volna ki, hisz már másodszor vagy harmadszor hallottam akkor a történeted –, levetted a nyakadból a saját láncod, a szent angyalmedállal, és ott, Mindenki előtt átadtad nekem. Onnantól közel 3 évig a nyakamban volt. Le sem vettem sosem, csak ha forgattam. Amikor átadtad, a nézők füle elől elbújva, huncut mosollyal szemedben, de mégis a legkomolyabban azt súgtad nekem: hordjad, mert szükséged lesz rá. Hát volt is. 

Aztán az is a fejemben van, amit az egyik közös előadásunk után mondtál. Erősen szorítottad a kezem, hozzám értél, lapogattál-simogattál, mosolygott akkor is a szemed, és nagyon nagy szeretet volt Benned felém. Sírt akkor épp a lelkem, fájtam. Azt mondtad, hogy igazán nem szerettek. Igazad volt, azt hiszem. De hisz nem is ismertél. És mégis. Mintha valahogy fontos lettem volna Neked. Hát tudd meg, bár biztosan érezted, hogy a szívemben Te is nagyon fontos Voltál nekem, pedig én sem ismertelek.

Jó, hogy Vagy. Mert hát Vagy. Most is. Csak más alakban. Szinte hallom, ahogy ezeket a szavakat hogy ejtenéd ki Te is.

Áldást Neked Tibor. Csodát, Áldást és a legszebbeket! 

Csodálatos, fontos élet volt, amit éltél. Köszönjük Neked! Én is és mind az a sok-sok sok ember, akit elértél, akiket alázattal szolgáltál és tanítottál meséiddel, történeteddel. Néha majd beszélünk így csendben, amikor Hozzád fordulok innen…  aztán úgyis talizunk ott fenn… remélem majd Te is ott leszel azok között, aki vár… 

A nyakláncot az angyallal meg ígérem, majd én is továbbadom valaki olyannak, akiről azt érzem, hogy most már az övé, mert szüksége lesz rá. 

Ölelés Neked, Tibor Mester. Nagy ölelés. (Iván és Tibor egymás hátát simogatva csukott szemmel ölelkeznek…)

Mosoni plébánosként kerültem kapcsolatba a Szeretet Fénye Alapítvánnyal. Örömmel tapasztaltam szeretetszolgálatukat a mosoni idősek otthonában, ahol masszírozással, beszélgetéssel segítettek az időseknek. Szívesen vettem részt a nemzetközi kulturális találkozókon, ahol átfogó képet kaptam a tevékenységükről. Személyesen akkor találkoztam Putnoki Tiborral. Barátságába fogadott, lelki atyjának tekintett. Óriási segítséget jelentett, amikor Kárpátalján voltam misszióban, és Aknaszlatinán erősítette a dobcsapat a magyarokat hitükben, magyarságtudatuk elmélyítésében. Volt, aki énekük hatására maradt ott. Hazatérve szívesen vállaltam részt az ún. „Szeretetkampányban” itthon és Bécsben is. A szeretet menti meg a világot. 

Paul Roth oly szépen fogalmazza meg: Szeretet nélkül semmire sem megyünk

SZERETET nélkül a kötelesség elkedvetlenít,

SZERETET nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,

SZERETET nélkül az igazságosság keménnyé tesz,

SZERETET nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,

SZERETET nélkül az okosság kegyetlenné tesz, 

SZERETET nélkül a rend kicsinyessé tesz,

SZERETET nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,

SZERETET nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,

SZERETET nélkül a hír fanatikussá tesz,

SZERETET nélkül az élet értelmetlen…

Ám szeretetben élni: boldogság és öröm! 

Örülök, hogy ezt az örömöt és boldogságot vihettem Putnoki Tiborral együtt az emberekhez.  

Az első közös 9 percre Tiborral, nagyon különleges körülmények között került sor. Dancsok Tamás az Ózdi Szabadegyetem szervezője, kitalálója,motorja kérte fel Tibort egy előadásra. Tibor továbbgondolta az ötletet és felkérte Gábor atyát és engem, hogy csatlakozzunk az előadáshoz. Így Tibor mellé csatlakozott a tudomány és a vallás. Az előadás címe „Van élet a halál után? …és előtte? volt. Az előadásra az Ózdi Olvasóegylet Színháztermében került sor. Álmunkban sem gondoltuk, hogy a színházterembe pótszékeket is be kell majd hozni, akkora volt az érdeklődés! Majdnem 800 ember hallgatta meg Tibor 9 percét és az azt követő beszélgetést. Olyan áhítat, érdeklődés és szeretet hatotta át a termet, ami szinte tapintható volt.

Az előadás utáni beszélgetés vezetett el arra az elhatározásra, hogy ún. „Szeretetkampányként” jussunk el minél több emberhez. Így is lett… Sokszor lehettem Tibor partnere ezeken az előadásokon, beszélgetéseken, amiért örökké hálás leszek!!!

Minden alkalommal  újabb és újabb oldalát, szeletét ismertem meg és érezhettem át Tibor  történetének.

Minden alkalommal hihetetlen, megindító, szeretettel teli  érzések  áramlását  érezhettük.

Úgy jöttünk el minden előadás után, hogy a „szeretni feltétel nélkül” üzenete célba ért.

Reményik Sándor versével  búcsúzom: Lovasdoki János

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre

Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöznek át tüskén és bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol – és mindenütt leszek.

Putnoki Tiborral és a Regélő Fehér Táltos dobcsapattal a Hősök terén találkoztam először 2013-ban. Tibor méltóságteljesen vezette a csapatot egy hatalmas nemzeti színű zászlót tartva, majd a koncert felcsendülésekor kezdetét vette egyfajta varázslat megjelenése a lelkemben. Megragadott a dalszövegekből áradó lelkesítő öröm, miszerint „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Áthatott az áhítat és a szeretet. Ezután az élmény után másnap különlegesen eredményesek voltak az akupunktúrás kezelések, amiket Édesapámmal, Dr. Eőry Ajándokkal végeztünk. Több vendégem telefonon is megkeresett, jelezvén, hogy az aznapi kezelés különlegesen jó hatású volt. Felismertem ebben azt az erőteljes feltöltő és magyar lelket nyitogató energiát, amit Tibor jelenléte és a Regélő Fehér Táltos dobcsapat együttes ereje és lendülete adott, így írtam is erről egy levelet a dobcsapatnak, megköszönve ezt a csodálatosan feltöltő élményt. Így indult a kapcsolatom Putnoki Tiborral és a hozzá kapcsolódó szeretetteli közösséggel, a Szeretet Fénye Alapítvány tagjaival. 

Tibor Pio atyára emlékeztetett, aki „kedvenc” szentünk volt a családban. Emlékszem lelkendező hazaérkezésemre aznap: Balázs, találkoztam egy olyan emberrel, mint Pio atya! – újságoltam örömmel férjemnek. 

Lassan-lassan egyre több részlete tárult fel Tibor összetett lényének és életművének. Mint egy szépen termő fa, roskadoztak a kincsek alatt Életfájának ágai.

Az Ő személye egyfajta Lélekmágnesként működött: szeretetével és figyelmével nagyon gyorsan szétszakíthatatlan kapcsolódást tudott kialakítani sokakkal. Egyszerre volt szigorú és nagyon kedves, mindent látó, de keveset mondó, mégis, egész életünkre kiható segítő szavakkal, gondolatokkal, útravalóval ajándékozott meg bennünket.

Ő átlátott az élet utáni létezésbe egy különleges halálközeli élményén keresztül, ahonnan egyfajta másként látó szemmel érkezett vissza.

Tibor 1994-ben átélt egy 9 percig tartó halálközeli élményt, ami után visszatért az életbe, hogy vállalását teljesítse: hogy elmondja, szóljon az embereknek, ne így éljenek, ne így cselekedjenek. 

Tibor arra biztatott, hogy szeressük önmagunkat és segítsünk másokat a szeretet felé vezető úton. Különböző tanfolyamok indulnak a Szeretet Fénye Alapítványnál, amik az élet és a létezés lényegéről szólnak Tibor visszatérése utáni tapasztalatain, tudásán alapulva.

Különleges, finom érintéses masszázstechnikákat hozott át, eszközt adva az ingyenes segítés lehetőségére. Szeretetteli közösséghez kapcsolódhattunk, így férjemmel és lányommal el is végeztünk egy tanfolyamot, ami egyfajta mérföldkő volt a Szeretet Fényével való találkozásban.

Hosszasan gondolkodtam Tibor sok mindent megváltoztató tapasztalatain a 9-perces halálközeli élményei kapcsán.

Számomra a legjelentőségteljesebbek a következő üzenetek voltak: odaát mérhetetlen szeretet fogadta Őt, pedig vallásos nevelésben nem részesült. Átlátta élettörténetét, és hogy azt hogyan kellett volna élni, illetve milyen érzéseket okozott másoknak, ami során nem Isten, vagyis ez a Szeretet-Fény ítélt, hanem az önnön Lelkiismerete. Fontosnak érzem, hogy elmondása alapján ne ítéljük el magunkat, hanem szeretetben napról napra átnézve irányítsuk már itt a földi létben életünk csónakját. 

Fontos üzenet volt számomra, hogy szeressük magunkat és gyakran mosolyogjunk egymásra, mert Tibor ezzel „egy tortát is kap ajándékba”, ez akkora öröm számára.

Hogy az emberek számára minden tudás elérhető, bennünk van, és van egyfajta tapasztalás és tudás, amit a mostani életünk tapasztalataival adunk hozzá ehhez a közös tudáshoz.

Sok-sok egyéb megragadó élménye közül a végsőt hangsúlyoznám: visszatérvén emberi testébe feladatot kért az Isteni Fénytől, aki azt üzente: Légy boldog!

Isten ezt várja tőlünk, legyünk boldogok?

Ez hogyan megvalósítható a mi életünkben?

Tibor mellett tetterőt éreztem és bekapcsolódva az Őt segítő közösség munkájába sikerült jó néhány 9 perc előadást szervezni neki, amire Ő önzetlenül, ingyen, Lelke és életereje legjavát adva jött el, erején felül is. 

Hívtam ezekre az előadásokra az ismerősöket, a betegeinket, bárkit, akit érdekelt, hiszen az élet utolsó nagy beavatásáról, a halálról vagy Hazamenetelről is sokat kell tanulnunk, hiszen ez egyfajta tabutéma a nyugati társadalomban és emellett elkerülhetetlen bizonyosság.

Mindig vágyott újra megmártózni ebben a Földöntúli Szeretetben, mégis betegségében erős maradt az utolsó pillanatig, hogy minél többet földi családjával, drága feleségével, Piroskával, lányával, unokáival és tanítványaival, barátaival lehessen.

Tibor példa számomra és egy erős Őrangyal, aki szeretetével örökké átölel. Aki hibáimmal együtt is elfogad és szeret. Aki fel tud lelkesíteni, szerelmessé tud tenni az életbe és a Szeretet útján járásba.

Ő az, akiről nem lehet múlt időben beszélni, mert mondatai lelkemben minden nap felcsillannak és huncut mosolya még odaátról is elvarázsol.

A 2020-as évben Édesapámmal, Ajándokkal együtt továbbléptek a földi játéktábláról, de rájuk gondolva több mosollyal, nagyobb odaadással, még törekvőbb szeretettel lépkedek, haladok, segítek, amíg Isten kegyelme engedi.

Tibor, különleges ajándék, hogy ismerhettelek, hogy közel engedtél magadhoz, hogy bízol bennem és szeretsz! Köszönök mindent!

Hover Zsolt: Platánszív

A hatalmas lombkorona szabálytalan árnyékot vetett a fa törzse mellett lévő kitaposott földre, mintha valamilyen titokzatos ország térképét rajzolná ki. A fiúcska felmászott a vastag törzsön, amíg a zöldellő levelek teljesen el nem takarták. Mindig a fa koronája jelentette számára a biztonságot, amikor el akart menekülni a gyermekotthon zajától. A vén ágak között, a kert csendjében tudta igazán kisírni magát. A platán mindig meghallgatta, és a panaszaira nem szidással vagy dorgálással válaszolt, csak halk susogással. Legtöbbször még a fa gondolatait is hallani vélte, és érezte azt az oltalmazó, gondoskodó szeretetet, amit az édesanyjától soha sem kaphatott meg, hiszen soha nem ismerte.

A nevelők egy idő után már egyenesen a fa rejtekadó lombjai között keresték, amikor nyomtalanul eltűnt az árvaházból. Ezúttal nem azért kereste fel a rejtekhelyét, mert megbántották vagy verekedett, hanem búcsúzkodni jött. Megpróbálta gondolatban összegyűjteni mindazt, amit az öreg növény iránt érzett. Elmondta neki, hogy azok, akik örökbe fogadták, soha nem lépnek majd a helyére, hiszen az édesanyai szeretetet sem pótolhatja semmi. A vaskos ágak lágyan bólogattak a tavaszi szélben, így válaszoltak a kisfiú szívből jövő gondolataira. A gyermek félt, hogy talán soha nem láthatja viszont hűséges barátját, ezért meg akarta pecsételni a kapcsolatukat. Amikor lemászott a fa tövébe, előkotorta zsebéből ócska, fanyelű bicskáját, és elkezdte faragni vele a kérget. Az első betű egy kicsit otrombára sikeredett, de amikor a munkával végzett, elégedetten olvasta a rótt betűket, amelyek megörökítették a nevét: Tibor. Az elégedettség nem tartott sokáig, mert a fa többet nem szólt hozzá, csak némán csorgatta a faragás környékén életnedvét, amelyek az édesanya arcán legördülő könnycseppekre emlékeztettek. A gyermek egy pillanatra megállt, és arra várt, hogy a fa mégiscsak odasúg neki valamit búcsúzóul, de az ódon kert csupán a madarak civakodását visszhangozta. A fiúcska összeráncolta a szemöldökét, majd legyintett egyet, és továbbállt. Arra gondolt, hogy talán csak a képzelete játszott vele mindvégig, amikor hallani vélte a platán hangját.

Sok esztendő múlva a férfivá érett gyermek egy műtőasztalon feküdt, és orvosa az életéért küzdött, amikor megpróbálta újraindítani a szívét. Amikor az emberi eszközök kudarcot vallottak, az orvos kezébe vette a húsos szervet, és masszírozni kezdte. Néma fohászkodással dörzsölgette a beteg szívet, ami egy örökkévalóságnak tűnő idő után halkan megrezzent a gyógyító kezekben.

Ahogyan a folyók visszatérnek néha a régi medrükbe, úgy az ember életútja is visszakanyarodik a gyermekkori helyszínekhez. Tibort váratlanul megrohanták a régi érzések, amikor az öreg fára nézett, aki semmit sem változott a hosszú évek alatt. Amikor körbejárta a törzset, a sok faragás és rovás között megpillantotta a saját megkopott nevét. Eszébe jutott a búcsúzás, és arra gondolt, hogy a fa vajon miért némult el akkor hirtelen. Azért, mert megsebeztél, és fájdalmat okoztál. Pedig hányszor mondogattad nekem, hogy úgy szeretsz, mint az édesanyádat? A férfi ijedten a háta mögé pillantott, de a park teljesen néptelennek tűnt. Amióta megjárta a halál mezsgyéjét, sok különös dolog történt vele, de ez tűnt számára a legfurcsábbnak. Nemcsak a lombok halk suttogása csendült fel a fülében, hanem tisztán hallotta az öreg fát, mintha valakivel beszélgetne. „Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Rögtön lefaragom a nevemet, hogy eltüntessem” – szólt a férfi, és kotorászni kezdett a zsebében a régi bicskája után, amit megőrzött mindvégig. A fa szemrehányás nélkül válaszolt: Ne tedd! Csak még jobban megsebeznél vele. Ezek mindörökre ott maradnak, akár a sebek, amelyeket az anyai szív hordoz. A férfi szemében könnycseppek jelentek meg, de az öreg platán így vigasztalta: ne sírj, az édesanyai szívhez is csak úgy lehet hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.

Egy csillag hullott le az égről

Két csillag csodálatos módon találkozott. Két lélek, akik az idők kezdete óta ismerték egymást, körülbelül 10 évvel ezelőtt találtak egymásra a magyarországi Kurultájon. Olyan volt, mintha két testvér találkozott volna, akik évtizedek óta szem elől tévesztették egymást, és a boldogságtól sírtak, amikor újra egymásra leltek. Ez a két lélek Putnoki Tibor és Cemalettin Özdemir volt. Ezen találkozás óta elválaszthatatlanok voltak, lélekben és szívben kapcsolódtak egymáshoz. A magyarországi és németországi közös találkozók, valamint a közös törökországi kirándulás megerősítette céljukat, hogy a szeretetért, a békéért és a vallások jobb megértéséért szálljanak síkra. A törökországi út során, ahol Tibor több száz muzulmánhoz beszélt, egyetlen szem sem maradt szárazon, amikor azt mondta: „Teremtőnk veletek együtt támasszon fel engem”.

Amikor meghallotta a Müezzin imára hívását a mecsetből, úgy érezte, mintha a mennyben lenne. Egyik magyarországi találkozónkon búcsúajándékot adott nekem, ami számára a világ legértékesebb dolga volt. Miniatűr Korán volt. Mondtam neki, hogy tartsa meg. Azt válaszolta: „Már a szívemben van a könyv”. Milyen vallású volt Tibor? Számomra Tibor hitbeli és szívbéli testvér volt.

Ez a ragyogó csillag most leesett a földi égből, és végtelen dimenzióban kezdte meg az utat Teremtőnkhöz.

Kedves Tibor, a tested eltemették, a lelked, a szereteted mindig helyet kap a szívünkben, és ez az egymás iránti szeretet és vágy nem temethető el.

Aki Tibor sírját keresi, az azoknak az embereknek szívébe nézzen, akik szeretik őt.

Tisztelgés Putnoki Tibor előtt 

Putnoki Tiborral először a 2015-ös IANDS konferencián találkoztunk a texasi San Antonióban, amely után Tibor átadta nekünk a 9 perc – Utam a fénybe című könyvét. Megállapítottuk, hogy a könyve a legmélyebb és legvalóságosabb halálközeli élmény beszámoló, amit valaha olvastunk. 1994-es halálközeli élménye során, életfilmjében Tibor látta, milyen rosszul viselkedett és bánt másokkal. Azt mondta magában: „Szólni kellene az embereknek: Nézd, én így éltem, így viselkedtem, te ne tedd ugyanezt, ne úgy élj, mint én!” Tibor szándéka – az a döntése, hogy elmondja másoknak – végül visszavitte a földi életbe. Amikor újra csatlakozott élettelen testéhez, Tibor kétségbeesetten kérdezte: „Mi a feladatom!?!” A Fénylény újra és újra így válaszolt: „Légy boldog! Légy boldog!” Ahogy Tibor tudata visszatért testébe, a Fény hangja fokozatosan elhalkult: „Új parancs, új parancs…” Az új parancsolat, amelyet Krisztus adott tanítványainak: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket”. 

Tibort a halálközeli élmény teljesen átalakította, és arra késztette, hogy kövesse az új parancsolatot, és megmutassa másoknak is, hogyan kell. A Szeretet Fénye Alapítványon keresztül végzett munkája sok ezer embert érintett meg Magyarországon, és még többet a világ számos más országában. A közösség tagjai törekednek arra, hogy másokat szerető kedvességgel kezeljenek, szolgáljanak, bátorítva mindazokat, akiknek szükségük van rá, emellett fejlesszék tehetségüket és képességeiket. 

Tibor életével és munkásságával az új parancsolat egyik követőjének megtestesítője volt. A halálközeli élményt megtapasztaltak tudják, hogy ha valaki kedvességet mutat más iránt, az angyalok örülnek!

 Tibor legnagyobb ajándéka a világ számára a Szeretet Fénye közössége, mert reményt nyújt arra, hogy a társadalmak és a nemzetek átalakulhassanak a szeretetteljes kedvesség és a mások iránti önzetlen szolgálat révén. Azt kívánjuk, hogy a közösség munkája folytatódjon és bővüljön.

 Tibor egyik legnagyobb ajándéka az emberiség számára a könyve, mert halálközeli élménye bizonyíték mindenkinek, aki olvassa, hogy nincs halál, és hogy a földi életünk egy lehetőség arra, hogy növekedjünk a szeretetben és megtanuljuk a bölcsességet. Azt kívánjuk, hogy Tibor könyve széles körben és sok nyelven terjedjen el a világban. 

 A tudománynak Tibor legnagyobb ajándéka a halálközeli élmény igazolásának képessége, mert szilárd, megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy az emberi lények valódi természete a nem anyagi, hanem szellemi természetű. Ennek tudományos igazolását szívesen vállajuk. 

 Tibor legnagyobb ajándéka mindannyiunk számára, akik ismertük őt, a szeretetteljes kedvesség és a mások iránti önzetlen szolgálat hiteles képviselete, mert jelenléte felmelegítette a szívünket és felemelte a lelkünket. Tibor példáját a szívünkben kell ápolni és az életünkben követni, amikor a mindennapokban másokkal kommunikálunk.

 Nincs halál. Tibor mindig velünk van. Valamikor mindannyian újra találkozunk.

Nagyon hálásak vagyunk drága Tibor, hogy Zoltánon keresztül megismerhettünk téged. Történeted, amelyet egy bécsi előadáson hallhattunk, nagyon mélyen megérintett minket. Minden szavadban érezhető volt a szívedben lakozó szeretet. Örülünk, hogy elfogadtad meghívásunkat Ried im Innkreisba, ahol szeretettel töltötted meg a termet, és Ildóval együtt 200 embert lelkesítettél előadásoddal. Csodálatos napok voltak, sok értékes beszélgetéssel. Örülök, hogy megismerhetted és megszeretted Oups nagykövetünket, és hogy a mosonmagyaróvári találkozótokon mesélhettem kicsit róla.

Szomorúsággal tölt el, hogy nem sikerült szülővárosunkban további előadásokat szerveznünk veled, annak érdekében, hogy még több emberhez eljusson a történeted és a szereteted. Kedves Tibor, hiányzol nekünk, csak az a tudat vigasztal minket, hogy most otthonodban vagy. Ahol nincs szenvedés, fájdalom és elválás – csak szeretet és béke. Köszönök mindent. Küldj nekünk, embereknek sok sok fényt otthonodból. Most nagyon sok fényre és szeretetteljes energiára van szükségünk. Találkozunk újra!

Tiborral akkor találkoztam, amikor felmerült, hogy hívjam meg előadónak, az általam szervezett, évek óta nagy sikerrel zajló Ózdi Szabadegyetemre. Dr. Sulyok János ózdi orvos barátom javasolta Tibort, össze is hozott vele, és az előadás előtt többször is fogadott a lakásában, Királdon. Én akkor döbbentem meg, hogy egy ilyen minden értelemben „világlátott”, tapasztalt és nagy tudású ember lakik a közelemben. Nagyon közvetlen volt, érdeklődő és nyitott volt minden új ötletre. Az előadás valóban forradalmi volt Ózdon, ugyanis ha szabad így fogalmaznom, feltettem a színpadra egyszerre egy „papot, egy orvost és egy klinikai halál állapotát megtapasztaló embert”, akik egymással beszélgettek a nézők nagy örömére. Ózd csodálatos épületében, a színházteremben 800 ember nézte végig ezt az eszmecserét… életem egyik fontos állomása volt ez! Tiborral innentől kezdve barátként kezeltük egymást, nagy terveket szőttünk, együtt voltunk a mongol és a kazah nagykövetségen is, egy több ezer fős nemzetközi találkozót akartunk  Ózdra összehozni. De sajnos  a vírus közbeszólt! Nagyon kedveltem őt, csak kaptam tőle, és az emberi rosszindulat, irigység, vagy bármilyen negatív tulajdonság szikráját sem láttam benne soha. Komoly dolgot hozott létre, komoly közösséget alapított, persze biztosan sokan „csodabogárnak” tartották. Pedig komolyan hitt abban, amit csinált, és az emberek életének a jobbá tétele volt az életfilozófiája, és magyarság szeretete példaértékű kell legyen az utókornak!

Mindent köszönök, Tibi barátom. Remélem még találkozunk! 

Tibor már nincs köztünk!!! Megkezdte második, ezúttal végérvényes útját. 

Béke, fény és szeretet legyen vele.

És velünk mi lesz? Hogyan menjen tovább – nélküle? Nélküle, aki olyan fontos volt, aki annyit tett mindannyiunkért, aki annyi embernek adott értelmet, annyi belátást szült, és annyi cselekvő szeretetet teremtett Magyarországon és sok más országban, számtalan embernél.

Hogyan folytatódjon? Tulajdonképpen ez világos és nyilvánvaló. Kövessük Tibor példáját. Éljünk továbbra is úgy, ahogy Tibortól hallottuk (és csendesen a saját szívünkben is): Vigyünk tiszta, cselekvő fényt saját életünkbe, áramoltassuk a tiszta, cselekvő szeretetet a környezetünkben és így a világban – nincs ennél szebb, nemesebb és fontosabb dolog. Ezt tanultam Tibortól és a Szeretet Fénye Közösség tagjaitól.  

2015-ben, amikor Spanyolországban nyaraltam, először hallottam Tiborról. Aztán részt vettem a felkészítő tanfolyamon és csatlakoztam a Szeretet Fénye közösségéhez. Csodálatos idő, csodálatos emberekkel. A következő tavasszal a Szeretet Fénye 21. jubileumi kulturális találkozójára hívtak meg Budapestre, ahol személyesen is megismertem Tibort. Milyen örömöt jelentett megismerni őt és a közösség oly sok tagját. Még soha nem találkoztam olyan közösséggel, ahol ily erősen volt érezhető a szeretet. Egyszerűen csodálatos. Majd 2017-ben szervezhettem egy előadás-sorozatot Tibor számára Svájcban. Ez a hét nekem is nagyszerű ajándék volt. Nagyon közelről élhettem át Tibort, mély szeretetét és „Isten közelségét”. Megtapasztalhattam Piroska, Ildó és Gábor kedvességét, láthattam, hogyan építették be a „fényt és a szeretetet” a mindennapjaikba. 2017-ben híd épült Magyarország és Svájc között, amelyet a fény és a szeretet oszlopaiból építettek.

Tibor élete során oly sok híd épült fényből és szeretetből, számtalan ember között, akiket Tibor üzenete itatott át a világ minden táján.

Most, Tibor halála után, további hidak épülnek fényből és szeretetből, embertől emberig, országtól országig – az egész világon – és ott is, ahol most Tibor nagy lelke nyugszik.

 KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! Tibornak és a Szeretet Fénye Közösség összes tagjának.

Tibor a 9 perc előadások tükrében

Tibor előadásainak csodája, hogy történetéből, jelenlétéből újra és újra erőt meríthettünk, töltekezhettünk, szavai nyomán megpihenhettünk és picit megmártózhattunk mi is a végtelen Fényben és Szeretetben. Abban, amely kézen fog, lágyan átölel, és azt mondja: „Nincsen semmi baj, mindent jóvá lehet tenni.”

Hihetetlen áldás és kegyelem, hogy ismerhettük őt, hogy társai lehettünk abban, hogy minél több embernek elmondhassa: „Szeress és élj lelkiismereted szerint!”

Bármerre járt a világban – itthon vagy külföldön –, mindenütt megérintette az emberek szívét kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül. Példát mutatott, hitet, erőt adott, bátorítást és reményt a csüggedőknek. Néhány gondolat a 9 perc vendégkönyvből:

„Nagyon nagy élmény olyan emberekkel találkozni, akikből Fény árad. Andi éneke alatt úgy éreztem, hogy angyalok szórják a szeretet fényét a teremben. Tibor nagyszerű előadását megkoronázta az az őszinte, mélyen emberi vallomás, ami igazán hitelessé tette. Emberszeretete, Isten-elfogadása (hite, tudása), olyan példa előttünk, amit követnünk kell. Áldott volt ez a mai délután.” Rozália 

„Az „örök fény” az, ami már itt a földön és egykor majd túl a határon befogad bennünket. Én ezt a „fényt” láttam az Ön szemében.” István

„Szavak, melyek életre keltenek, a lélek filmvásznán megannyi élményt, eseményt, csodát: csak folynak, folynak és mossák az embert tisztává. Az első szó teremtő Ige volt Isten ajkán. És utána jött a szó, mely gyógyított, utat mutatott és szeretett. A szavak hatalma alatt átalakult mindig az azt meghallani hajlandó ember. Ma este is hallottuk az üzenetet, visszhangját a Szónak, mely a világosságban született, hogy sokak szívében-lelkében világosságot gyújtson.” Péter

„Kedves Tibor! Lenyűgöző, megdöbbentő előadásod nagyon megérintett. Köszönöm, hogy itt lehettem, hogy két versemet ajándékozhattam Neked. Ez az élmény megváltoztatta a gondolkodásunkat, olyan volt, mint a tiszta forrás a szomjazónak. Hálás szívvel köszönöm.” Mária

„Drága Tibor!  Köszönöm, hogy megismerhettelek. Életed rögös, embert próbáló, de minden akadályt legyőztél! Csoda, ami történt, és példakép vagy a számomra! A feladatunk az, hogy halálközeli élmény híján tudjunk javítani az életünkön! Te erre nyitottad ki a szemünket! KÖSZÖNÖM. Sok szeretettel: Erika”

Tibor, az Ember, megmutatta az igaz utat, a cselekvő szeretet útját. Kövessük tovább együtt az ösvényt, hogy méltóak lehessünk erre a felbecsülhetetlen örökségre, amelyet itthagyott nekünk! Hazament, de mosolya, szavai, mozdulatai velünk maradnak örökre. A Szeretete itt izzik és lüktet benned és bennem, elevenebben, mint valaha.

Fényt hoztál a sötét éjbe

Bölcsességet az emberiségnek

Megtanítottál szeretni

Mindenkit elfogadni, nem ítélni.

Csendet hagytál magad után

De szívünkben itt maradtál

Oly sok mindent adtál

Most fentről nézel vissza ránk.

Megölelni már nem lehet

Felköltöztél a fellegekbe

Álmomban még visszatérsz

És elmondod, mit szeretnél.

Felnézek a magas égre

Téged látlak ragyogni a fényben

Felnézek és elmondom még egyszer

Hogy mennyire is szeretlek.