Előadások, emlékvideók
A videó mappáinkban értékes előadásokat és megemlékezéseket illetve emlékvideókat osztunk meg.
Putnoki Tibor, alapítónk mappájában elérhetőek előadásainak egy része, melyek a 9 percig tartó halálközeli élményével kapcsolatosak, érintve az emberség, szeretet, becsületben élés témakörét. Az előadások élőben és utólag visszanézve is mindig újat nyújthatnak, mindig meghallhatunk bennük valami újat, amit beépíthetünk a hétköznapjainkba, egy teljesebb, boldogabb életért.
Emlékvideóink pedig közös találkozóink hangulatát idézik fel, amikor együtt megélhetjük az összefogás és a vidám együttlét örömét.
SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK!
Nonprofit alapítványként, ingyenesen végzett kezeléseink hátterének megteremtéséhez, fenntartásához, önismereti, kulturális és hagyományőrző tevékenységeink megvalósításához minden támogatást köszönettel fogadunk – legyen szó egyéni, céges adományról, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról!
Köszönjük, ha felajánlod részünkre személy jövedelemadód 1%-át! Neked csak pár perc, de nekünk sokat jelent!
Támogatási lehetőségek >>